„..a tenger nem kér papírt..!”

Magyar Jacht Akadémia, Vass Tibor


Új vitorlás és motorcsónak elméleti tanfolyam indul szeptembertől áprilisig Budapesten!

Érdeklődöm

☎ 06203901788

Kötélhajó -
Sétavitorlázás és vitorlástanfolyam







  |   xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Horgásztutajtól a vitorlásiskoláig 7 éves voltam, amikor Apukám elvitt pecázni egy Pest szélén hullámzó horgásztóra. Hamar ráuntam az úszó bámulására, viszont nagyon izgatott, hogy egy vékony kötéllel a parthoz rögzített tutajon álltam.. Persze, hogy elkötöttem, és elindultam a tó közepén álló „Kincses szigetre”.. Ez a fiatalon megélt kaland egész életemre kihatott – 13 évesen már a Dunán kajakoztam, 15 évesen búvárkodtam, 18 évesen szörföztem, 23 évesen vitorlázó pilóta lettem a MALÉV-nél. Most, a Jacht Akadémia elvégzése után, nagyhajó kormányosi tapasztalattal, tengeri hajózással is a hátam mögött, vitorlás iskolát vezetek Budapesten és a Balaton északi partján Alsóörsön, ugyanitt csapatépítő tréningeket, menyasszonyi fotózást szervezünk, sétavitorlázás keretében születésnapi partikat, naplemente túrát, eljegyzést, leánybúcsút tartunk a vitorláshajón, horgonyos éjszakai horgászatra viszek ki pecásokat. Romantikus holdfénytúrán bemutatom a csillagképeket, erős szélben pedig – biztonságosra csökkentett vitorlafelülettel – viharvitorlázásra megyünk. Az eltelt évek során sok-sok családnak, jegyespárnak, baráti és céges közösségnek nyújtottunk már felejthetetlen élményt, sok kalandvágyó emberrel szerettettük meg a vitorlázás csodáját! Vitorlás képzésre 17 éves kortól lehet jelentkezni, de a leglelkesebb Növendékem talán a nyugdíjas éveiben járó Feri bácsi volt eddig.. A vitorlástanfolyam két részből áll: Az elméleti oktatás során ismertetjük a vitorlázás természeti törvényeit, fizikáját, a meteorológiai jelenségek értelmezését, a szélirányokhoz alkalmazkodó vitorlabeállításokat, a hajók építését, szerkezetét, karbantartását, a hajózási szabályokat, a segítségnyújtáshoz szükséges egészségügyi ismereteket. A balatoni gyakorlati oktatás keretében tengeri charterhajóval tanuljuk meg a kikötői mozgásokat, a vitorlák kezelését, a navigációt, a vízbe esett ember kimentését. Elméleti képzést egész évben tartunk, a gyakorlati oktatást a friss tavaszi szélben kezdjük április elején, de egészen késő őszig szervezzük hajós tanfolyamainkat a vízen. Ajándékutalványt is állítunk ki, úgy sétavitorlázásra kapitánnyal, mint vitorlástanfolyamra, amellyel Ön is meglepheti Szeretteit! Az aktuális időpontban (Karácsonykor, születésnapon, házassági évfordulón, érettségi után, diploma osztón, de akár a külföldön dolgozó, nyaralni hazatérő családtag örömére) átadja az utalványt, majd ezután egyeztetünk időpontot a vitorlázásra! Nézze meg képes referenciánkat, olvassa el a rólunk írt véleményeket, és egyeztessünk időpontot telefonon! Várjuk jelentkezését a +36 20 3901 788 telefonszámon, vagy a honlapunkon keresztül üzenetben! Remélem, Önt is üdvözölhetjük a fedélzeten! Kötél János _________________________________________

Miért végzik el a Kötélhajó Vitorlásiskolát?

   A csónakázáshoz nem kell rutin, külföldön szerezhetünk.. is vitorlásjogsit magunknak, de a családunkkal biztonságosan hajózni csak elmélyült tudás birtokában lehet!

Kishajó vezető kapitány sapkáka - Vitorlás oktatás, vitorlás iskola, Kapitányképzés: Vitorláshajó és kisgéphajó (motorcsónak) vezetői tanfolyam - Belvízi kedvtelési célú vitorlás kishajóvezető tanfolyam - Kisgéphajó-vezetői tanfolyam Alsóörsön, Balatonfüreden, Tihanyban, Budapesten    Sok sporttársunknak van vitorláshajó vezető képesítése, a családját még sem meri egy sokmillió forintos, nagy, bérelt charter hajóval vitorlás túrára vinni - a rutin hiánya a felelősségteljesen gondolkodó vitorlázókat visszatartja attól, hogy éjszaka, szűk kikötőben, vagy hirtelen kitörő vihar esetén a párjuk és gyermekeik biztonságát kockára tegyék.

   A Kötélhajó Vitorlásiskola akkreditált, az NFM (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Hatóság Hajózási Szakterület) által jóváhagyott képzése, vitorlás oktatása után többféle kishajóvezetői vizsgát tehet, gyarapíthatja tudását akkor is, ha kezdő vitorlázó, de akkor is, ha már rendelkezik képesítéssel, csak esetleg még tapasztalatlan a hajózásban.

Vitorlásiskolánkban vitorláshajó-vezetői vizsgára felkészüléshez indítunk elméleti vitorlástanfolyamokat Budapesten, és gyakorlati vitorlástanfolyamokat a Balatonon (Belvízi kedvtelési célú vitorlás kishajóvezető tanfolyam). A motorcsónak vezetéshez is tanfolyamot kell végezni (Kisgéphajó-vezetői tanfolyam), amelynek elméleti része sok témakörben fedi egymást a vitorlás-elmélettel, ezért lehetőséget biztosítunk a két hajóstanfolyam elméleti részének egyidejű elvégzéséhez. A motoros gyakorlati képzést (nyílt vízi motorcsónakvezető tanfolyam) más helyszínen és más időpontban kell elvégezni, a gyakorlati vizsgát a sikeres elméleti vizsga letétele után 18 hónapon belül kell befejezni.

Érdeklődöm

Mit tanítunk meg az elméleti vitorlás oktatáson?

A Hajózási ismeretek tantárgyon belül oktatjuk a vitorlástanfolyamon:

Természetesen a Hajózási Szabályzat témaköreit is átbeszéljük, ebben is segítünk felkészülni a vitorlásvizsgára!

Lehetőséget biztosítunk tesztekkel is a gyakorlására, illetve konzultálunk a felmerülő kérdésekről.


A vitorlás gyakorlati képzés során egy 3 tonnás vitorlás charter-hajóval tanítjuk meg:

Vitorlás kishajó kormánya - Vitorlás oktatás, vitorlás iskola, Kapitányképzés: Vitorláshajó és kisgéphajó (motorcsónak) vezetői tanfolyam - Belvízi kedvtelési célú vitorlás kishajóvezető tanfolyam - Kisgéphajó-vezetői tanfolyam Alsóörsön, Balatonfüreden, Tihanyban, Budapesten    A lelkiismeretesen elvégzett tanfolyam után képzési igazolást állítunk ki Hallgatóinknak, amellyel bátran jelentkezhetnek a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Hatóság Hajózási Szakterület (NFM) átal szervezett vizsgára!
A teljes adminisztrációt elvégezzük, a kadétoknak „csak” tanulni kell!




Belvízi kedvtelési célú vitorlás kishajóvezető tanfolyam és Kisgéphajó-vezető képzés Akkreditált képzőszervnél (HHF/2366-1/2018-NFM)

Tantárgyaink:

A vitorlás és kisgéphajó elméleti tanfolyam összevontan is elvégezhető.
A hajóstanfolyam sikeres elvégzéséhez szükséges az oktatáson elhangzottak alapján a szorgalmas otthoni felkészülés, gyakorlás is!
Az elméleti képzést Budapesten, a gyakorlati oktatást a Balatonon tartjuk.

Érdeklődöm

Vitorláshajó sok vitorlával felszerelve - Vitorlás oktatás, vitorlás iskola, Kapitányképzés: Vitorláshajó és kisgéphajó (motorcsónak) vezetői tanfolyam - Belvízi kedvtelési célú vitorlás kishajóvezető tanfolyam - Kisgéphajó-vezetői tanfolyam Alsóörsön, Balatonfüreden, Tihanyban, Budapesten

Pontosítsuk a fogalmakat:

Hol érvényes a kishajó vezetői jogosítvány:

Erős szélben dől a vitorláshajó - Vitorlás oktatás, vitorlás iskola, Kapitányképzés: Vitorláshajó és kisgéphajó (motorcsónak) vezetői tanfolyam - Belvízi kedvtelési célú vitorlás kishajóvezető tanfolyam - Kisgéphajó-vezetői tanfolyam Alsóörsön, Balatonfüreden, Tihanyban, Budapesten Vitorlás kishajó-vezetői jogosítvány szükséges:

Kisgéphajó-vezetői jogosítvány szükséges:

Jelentkezési lap

*****


A tanfolyamra jelentkezés feltételei

Jelentkezési lap letöltése

A szükséges személyes dokumentumok:

Tudnivalók:

Érdeklődöm

*****

Oktatóink:

Kötél János
hivatásos kishajóvezető
szkipper

Dr. Paál Sándor (PhD)
hivatásos hajóvezető "A"
vitorlás hajóvezető "B"

Szabó Krisztina
irodavezető
adminisztráció

*****

Az oktatás helyszínei

Vitorláshajó és kisgéphajó (motorcsónak) vezetői tanfolyam - elméleti oktatás: 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 12. I. emelet

Belvízi kedvtelési célú vitorlás kishajóvezető tanfolyam gyalorlati oktatása: Alsóörs, Sirály park 1., BAHART vitorlás kikötő, 2-es állás

*****

A vitorlástanfolyam és a motoros elmélet oktatás ára:

Vitorlástanfolyam áraink 2018-ban >>

*****

Bankszámlaszámunk a tanfolyami díj befizetéséhez:

Bankszámlaszám: K&H, 10400164-50526868-87541003

Bank címe: K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön Fasor 9.

Címzett: Fitnautic Kft.

*****

Tankönyvünk

Hajózás tankönyv Szerző: Nemes Anikó - Orbán István ***** Vitorlás oktatás, vitorlás iskola, Kapitányképzés: Vitorláshajó és kisgéphajó (motorcsónak) vezetői tanfolyam - Belvízi kedvtelési célú vitorlás kishajóvezető tanfolyam - Kisgéphajó-vezetői tanfolyam Alsóörsön, Balatonfüreden, Tihanyban, Budapesten Az NFM hivatalos tankönyve, amelynek elolvasása kötelező a vizsga előtt:

Címe: Hajózás
Szerzői: Nemes Anikó - Orbán István
A 9.990,- Ft értékű tankönyvet 10% árkedvezménnyel tudjuk biztosítani Kadétjainknak.

*****

Tanfolyam időpontok

Elméleti vitorlás és motoros tanfolyam Budapesten:

Új tanfolyam indul: 2019.01.12.
Az elméleti képzés összesen: 24 óra

Gyakorlati vitorlás oktatás Alsóörsön:
előzetes egyeztetéssel áprilistól novemberig - tervek szerint szombat és vasárnap 9-9 óra, összesen 18 óra.

Érdeklődöm



A vizsga

Kedvtelési célú kishajó-vezetői vizsgát a Hatóság minden hónap első munkanapra eső keddjén tart a budapesti székhelyén, valamint a hajózási Hatósági Szolgálati és Ellenőrzési pontokon az alábbi férőhelyekkel:

  • Budapest: 30 fő
  • Komárom: 20 fő
  • Mohács: 18 fő
  • Tokaj: 6 fő
  • Siófok: 20 fő

    Az ügyintézést a Vitorlásiskola elvégzi!

    Fontos tudni!   Milyen feltételeknek kell megfelelni a vizsgára jelentkezéshez?

    Idézet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Hatóság Hajózási Szakterület (NFM) honlapjáról:
    • A jelentkezési lapok kitöltése (javasolt az NFM honlapján megtalálható ügyfélszolgálati program használata).
    • Jóváhagyott képzésben történt eredményes részvétel igazolása (minden olyan képesítés esetén, ami önálló hajóvezetésre jogosít) - Jóváhagyott képzés elvégzése alól felmentést kaphat az a jelölt, aki – a hajózási hatóság által elismert iskolarendszerű képzés keretében – hajós szakmunkás, hajózási technikus, hajózási üzemmérnök vagy hajózási mérnök képesítést szerzett.
    • Kedvtelési célú kishajó-vezetői vizsgáknál elméleti vizsgához betöltött 17. életév, gyakorlati vizsgához betöltött 18. életév szükséges.
    • Egészségügyi alkalmasság
    • Vizsgadíj befizetését számlával és a hozzá tartozó pénztárbizonylattal (pénztárban való fizetésnél), banki átutalási bizonylattal, vagy a hatóság által adott sárga csekk eredeti feladóvevényével lehet igazolni.
    • A jelentkezőnek igazolnia kell az általános iskola elvégzését.
    • A vízijármű vezetésétől jogerős ítélettel eltiltott személy az eltiltás ideje alatt gyakorlati vizsgára nem bocsátható.
    • A jelentkező csak akkor vehet részt a vizsgán, ha a vizsga időpontja előtt legalább 5 munkanappal beérkezik a jelentkezési lapja és minden egyéb szükséges dokumentumot benyújtott, valamint az összes feltételnek megfelel és eleget tett a jogszabályi előírásoknak.
    A jelentkezési lapot az összes szükséges mellékletével együtt személyesen, postai úton vagy képzőszerven keresztül lehet benyújtani a hajózási hatósághoz.

    A legújabb, 2019-től érvényes Hatósági vizsgakérdések (vitorlázás elmélet, kisgéphajó elmélet, Hajózási Szabályzat) gyakorló linkjei:

  • Vitorlás vizsgakérdések 2019 - excel tábla
  • Motoros vizsgakérdések 2019 - excel tábla
  • HSZ vizsgakérdések 2019 - excel tábla

    Érdeklődöm

  •